Hogyan hozhatjuk ki egy kis lakásból a maximumot?

2017. 11. 14

Manapság egyre többen vesznek kis lakásokat, melynek több oka van. Szerepet játszhat ebben a magas négyzetméter ár és akár az is, hogy az ingatlanpiacon az új építésű társasházakban is sorra jelennek meg a kis lakások. 25-30-40 m2-nél különösen figyelni kell arra, hogy ne uralkodjon el a káosz, és hogy mindennek meglegyen a saját helye. Különböző ötletekről fogok most írni, amik ugyan apróságoknak tűnnek, de optikailag és praktikai szempontból is megkönnyítik a hétköznapi életet.

Forrás: Pixabay

Véleményem szerint az első, amire a legjobban figyelni kell a jó beosztás és a padló szabadon hagyása. Ne nagyméretű bútorokkal próbáljuk meg telizsúfolni a kicsi szobát, hanem gondolkozzunk a belmagasságban, illetve a fali felületeken. Rengeteg hasznos és praktikus polcot lehet kapni már a bútorboltokban, melyeket a falra felszerelve használhatunk tárolásra és az alapterületből semmit nem vesznek el.

Olyan tárgyakat melyeket nem használunk és csak a helyet foglalják ne halmozzuk fel.  Ne 30 négyzetméterre akarjunk bezsúfolni több év gyűjtögetett holmijait. Érdemes azokat a használati tárgyakat rendszerezve elől hagynunk, melyekre szükség van a mindennapjaink során.

A színek hatalmas szerepet játszanak. A sötét árnyalatok még kisebbé és sötétebbé teszik a lakást, ellenben a világosabb színekkel melyek tágítják és kellemesebb hangulatúvá teszik azt.

Tükrökkel is lehet okosan játszani, hiszen optikailag növelik a teret és szórják a fényt, így sokkal világosabbnak, nagyobbnak hat minden. Ha esetleg lakás átalakítás előtt állunk, akkor érdemes a felesleges falakat lebontani, amerikai konyhát kialakítani és akár a helyiségeket üveg panelekkel elválasztani, így sötét sem lesz és a tér is jóval megnövekszik.

Forrás: Pixabay

 

Félszobás kialakításra tökéletes megoldás, ha nem szeretnénk egy kihúzható kanapén aludni, hogy nem fallal választjuk le a szobát, hanem dobogós megoldással, azaz meg kell magasítani azt a részt, ahol a hálórész van és akár egy függönyös térelválasztó, vagy egy erre a célra kialakított bútor is elkülöníti az ágyat a nappalitól.

Forrás: Pixabay

Minden apró részt, ahol még van szabad hely a lakásban, használjunk ki. A dolgaink ne legyenek szem előtt, hiszen a rendetlenség még jobban csökkenti a térérzetet. A megfelelő tárolóhelyek kialakításával, díszdobozok használatával rendezettebbnek tűnik minden.

Ha hosszú távra tervezünk, érdemes méretre gyártott bútort rendelni, melyek sokkal praktikusabbak. Léteznek már olyan megoldások, amik helytakarékosság szempontjából nagyon kedvezőek, ilyen például a falból lenyitható ágy, melyre, ha nincsen szükség nappal, csak visszahajtjuk és máris teret nyertünk vele, vagy az étkezőasztal, ami pár mozdulattal dohányzóasztallá alakítható. Léteznek már egymásba rakható bútorok is, melyeket elég akkor szétszedni, amikor használnánk, de feleslegesen nem veszik el a teret.

Forrás:Pixabay

Nagyon sok lehetőség rejlik a kis lakásoknál is, melyeket alkalmazva egy igazán használható, kellemes hangulatú otthonunk lehet.

 

P. Judit

 



Blog archívum »

Oldalunkon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A RENDBEN gombra kattintva Ön elfogadja a cookie-k használatát.
Bővebb információt az adatkezelési tájékoztatónkban talál.