Albérlet keresésem kálváriái.

Nem telik el úgy egy óra sem a rövidke szabadidőmből, hogy ne az albérlethirdetéseket böngészném. Éppen mit tettek fel, hány jelentkező van rá, milyen paraméterekkel rendelkezik az adott lakás. Ha nem vagyok elég gyors és mondjuk már 10 perc eltelt, mióta egy reális áron lévő, potenciálisan jól kiadható, újabb ingatlan felkerült, nagy eséllyel lekéstem róla. Rengeteg érdeklődő van, akik elkezdenek licitálni. Ez történik, ha a kisebb kínálat nagyobb kereslettel párosul, de a reményeim szerint - az egyre kedvezőbb lakáscélú bankhiteleknek köszönhetően - fog ez még változni.

Közösségi oldalakon az erre a célra létrejött csoportokban megosztott hirdetéseket el lehet felejteni, mert mire kettőt pislogunk, már ki is adták az ingatlant. Ilyenkor jön az, hogy elkezdünk más portálokat is végigböngészni, ismerősöket felkutatni, hátha a barátom barátnőjének a nagymamája lányának a szomszédjának van pont egy szuper kiadó lakása. De nincs, úgyhogy marad továbbra is a keresgélés.

És megtörténik a csoda, ráakadok egy relatív olcsó, gyönyörűen felújított, másfél szobásnak hirdetett kuckóra! A képek és a szöveg alapján ez a legszuperebb, legcsodálatosabb létesítmény, amit valaha láttam. Nincs más dolgom, mint tárcsázni az ott megadott számot és időpontot kérni. A telefon ki is cseng, egy unott hang beleszól, hogy mit akarok. Udvariasan bemutatkozom, elmondom, hogy engem nagyon érdekelne ez a lakás, szeretném megnézni, mikor lenne lehetőség egy találkozóra. És ekkor jön a válasz, amire nem számítottam, hogy tulajdonképpen ez a lakás már nem aktuális, de rengeteg hasonló van még a kínálatukban. Semmi akadálya a megtekintésnek, mindössze 8 000 forinttal fáradjak be a belvárosi irodába, és ezért az összegért cserébe kapok egy listát, ami tele van szuper ajánlatokkal. Itt azért elkezd gyanús lenni a dolog, mert arra választ nem kapok, hogy ez tulajdonképpen melyik cég, illetve ez náluk miért így működik, ha minden más ingatlanirodánál sose kell ilyen szolgáltatásért fizetni. A régi magyar közmondás jut eszembe, mely szerint az ember nem lehet elég óvatos, ezért visszamondom ezt a „remek” lehetőséget és elkezdek utánanézni az interneten ennek a jelenségnek. Mert, mint kiderül, ez már valóban egy jelenség. Ott van ez a csapda állandóan a piacon és a már kétségbeesett keresőket kihasználva, ebből élnek, hogy sokszor 8 000 forintot elkérnek, majd soha többet nem lehet őket utolérni. Igazi hiénák. A pénzért cserébe valóban kap az ember egy listát, csakhogy azon olyan kiadásra kínált ingatlanok vannak, amik már nem aktuálisak -  némelyik talán soha nem is létezett. Többször feljelentették már az ilyen "irodákat", de mindhiába, a mai napig aktívan jelen vannak.

Kisebb csalódás után újra nekiállok a keresgélésnek, hátha majd most kifogok egy szuper hirdetést, ami valós is. Találok is egy minden paraméterben nekem megfelelőt, de sajnos kép nincs csatolva a hirdetéshez, amit nem szeretek, mert szeretném látni is, hogy tulajdonképpen mi után érdeklődöm. A leírás rendben van, az ár nagyon jónak tűnik, egy próbát megér. Egy idős női hang szól bele a telefonba. Kedvesen érdeklődik, mikor érnék rá, higgyem el, hogy szuper lehetőség az ő lakása. Most lett felújítva, minden pont tökéletes. (Akkor miért nincsen kép róla? – gondolom, talán nem szeretné közszemlére tenni, vagy egyszerűen nincs fényképezőgépe vagy okos telefonja…).Úgy vagyok vele, ha nem kér 8000 forintot, mit veszíthetek, megnézem.

Találkozunk a megbeszélt időpontban, a ház előtt. A lépcsőház borzasztó, lepukkant, büdös, elhanyagolt. A lépcsők tövében fehér színű csótányirtó por van egyenletesen kiszórva. Sokan már talán itt visszafordulnának, de én nyugtatgatom magam, hogy ez biztos csak a megelőzés célját szolgálja. Ebben megerősít a tulajdonos néni is, látva a kétségbeesést az arcomon. Bennem még ezek után is tartja a lelket az a sok jó és szép, amit a lakásról eddig hallottam. Biztos a kellemes otthon hangulata magával ragad majd.

Kinyitja az ajtót… Az a szag, ami kiárad, borzasztó. De még itt is nyugtatgatom magam, hogy sebaj, biztos rég volt szellőztetve. Ahogy belépünk a lakásba, szertefoszlik minden reményem. A falról a sarkokban megtelepedett penész miatt itt-ott pereg le a vakolat, a szobában a régi öntöttvas radiátor alatt a parketta türemkedik fel, őrizve egy nem régi – és talán még most is tartó - vízszivárgás nyomait.

A lakás leharcolt, öreg bútorzata drága nagymamám emlékeit idézi fel bennem. Az ablak nélküli, icipici, sötét konyhában a 80-as években készült tűzhelyre szerintem több hónapos ételmaradék van rászáradva. De a fürdőszoba nemrég volt kifestve. Az valóban „makulátlan” - a maga módján. Igaz, hogy a lakással egyidős, ütött-kopott fürdőkád széle több helyen rozsdásodik, a mosdókagylón pókhálószerű hajszálrepedések díszelegnek és a 30 éves csaptelep már szinte fehér a vízkőtől, de a fal gyönyörű világoskék és lila színekben pompázik. Ja, a WC valamilyen „kis hiba” miatt állandóan folydogál és az egyik szobaablakot nem lehet rendesen becsukni, mert valamit csinált vele az előző albérlő.

Állok, és nem hiszem el, amit látok… Rá kell, hogy döbbenjek, tényleg minden nézőpont kérdése. A tulajdonos hölgy szerint a lakás fel van újítva…. Már értem, miért nem volt kép a hirdetésnél. Hab a tortán, hogy a hirdetésben szerepelő „kiváló infrastruktúránál” és „jó közlekedésnél” jelzők egy késő estig nyitva tartó sörözőt és 3 buszjárat megállóját is jelentik pont a hálószoba ablak alatt. Ekkor megkérdezi az idős hölgy, hogy akkor ugye tetszik az ingatlanja és mennyi időre szeretném kibérelni? Sajnos - nem sajnos - az a típus vagyok, aki nem szereti az emberek lelki világát megbántani, így elmagyarázom neki, hogy ez nem az, amire én gondoltam és nagyon sok mindent kéne alakítani a lakáson, hogy hasonlítson az elképzeléseimhez. (Nagyjából szét kéne verni mindent és újra felépíteni, noha nincsenek luxus igényeim. Persze ezt a gondolatot inkább megtartom magamnak). A néni nem érti, hogy mégis mire gondolok, mit kéne itt átalakítani, és szinte fel van háborodva, hogy nem tetszik a lakása.

Elköszönünk egymástól, veszek egy mély levegőt és gondolatban látom magam, ahogy másnap elölről kezdem a keresést…

P.Judit